Aktuális videók - 3. oldal
Impozáns hokimeccs katonaszurkolókkal
2024. május 9. 14:07
Százötven magyar katona is drukkolt az élvonalba nemrég visszajutott hazai jégkorong csapat világbajnoki címvédő kanadai válogatott ellen vívott, 4-0-s vereséggel végződő barátságos mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban, május 7-én, szerda este.
Magyar Sport Napja – A Honvéd két sportvezetője is a díjazottak között
2024. május 9. 7:27
A Magyar Sport Napja alkalmából Csik Ferenc-díjat kapott Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok párbajtőröző, a Budapesti Honvéd SE sportigazgatója, illetve Bay Béla-díjat vehetett át Kelemen Zoltán tornász szakedző, a klub tornász szakosztályának igazgatója.
„Az életmentés kiemelten fontos”
2024. május 9. 7:07
„Pusztán fegyverrel nem lehet háborút nyerni. Kiemelten fontos a sebek ellátása és az életmentés is. Ezen a téren zajlik most önök között fontos munka” – köszöntötte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Vigorous Warrior 2024 résztvevőit május 8-án, Bakonykútiban. A NATO legnagyobb katona-egészségügyi gyakorlatán 33 ország több mint 1500 képviselője vesz részt, hogy közös megoldásokat és gördülékeny szakmai kommunikációt alakítsanak ki egymással.
Több hullámban érkeztek légieszközök Pápára
2024. május 8. 17:27
A NATO keleti térségét helyezi középpontba a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, a Swift Response, amelynek előterében azok a védelmi képességek állnak, amelyekkel egy lehetséges keleti irányból érkező agressziót hárít el a NATO szövetségi rendszer. A gyakorlat keretében a gyorsreagálású hadtest német és holland katonái érkeznek Pápára, hogy innen kiindulva romániai ejtőernyős műveleten vegyenek részt. Az MH 47. Bázisrepülőtérre érkező repülőeszközök érkezését stábunk is megörökítette.
Merev és forgószárnyas technikával ismerkedtek az Acélkockák
2024. május 8. 14:37
Egyhetes gyakorlatukat töltik az „Acélkocka” altisztképzési rendszer általános repülőműszaki üzembentartó altiszt szakmai tanfolyam résztvevői az MH 47. Bázisrepülőtéren, ahol egyebek mellett betekintést nyertek a H145M helikoptereken végzett vizsgálatok munkafolyamatába is.
Többnemzeti életmentés
2024. május 8. 13:47
Német elmaszkírozott sebesültekért száll fel a román mentőhelikopter. Fertőzés gyanúja áll fenn, így még nem landol az átalakított Black Hawk, mikor a brit dekontamináló század munkaállomása már áll – megfeszített munkával körülbelül tíz perc alatt húzták fel a sátraikat. Az ellenőrzés után belga mentőautóval szállítják a sérülteket az amerikai Role-2 sátorba. Ez a Vigorous Warrior 2024, a NATO egyetlen katona-egészségügyi gyakorlata.
Hamarosan indul a területvédelmi tartalékosok toborzása!
2024. május 7. 21:21
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.
Rohamlövészek terepen
2024. május 7. 7:00
Az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár 882-es rohamlövész osztaga komplex harcászati mozzanatot hajtott végre a közelmúltban.
Ahol a futball és honvédelem összeér
2024. május 6. 17:21
Mi a PzH 2000? Tank, önjáró löveg, rakéta vagy vadászgép? – még négy ehhez hasonló kérdésre kellett helyes választ adni a május 5-ei FTC-DVSC bajnoki mérkőzéssel párhuzamosan megrendezett honvédelmi napon a toborzók kvízjátékán, ahhoz, hogy az ember részt vehessen egy helikopteres utazást ígérő nyereményjátékon.
A holokauszt soha többé nem ismétlődhet meg
2024. május 6. 15:34
A holokauszt az egész magyar társadalom, az egész világ legnagyobb tragédiája volt, soha többé nem engedhetjük meg, hogy az akkor történtek valaha is megismétlődjenek – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 6-án, hétfőn az auschwitzi egykori náci német haláltáborban.